Itt a sütőtök szezon! Alig vártam ezt az időpontot, hiszen a mennyei krémleves mellett, amiben Gabi nagy mester, iszonyú sok fél képpen lehet kombinálni ezt a narancs színű csodát!
Tegnap este a szomszédba szorultunk, és mint kiengesztelés, amiért nyakukba voltunk sózva ez az irtózatosan finom, és egyszerűen elkészíthető valami volt. A VALAMI pontos kifejezése annak, hogy ez egy VALAMI,mert sebtiben összedobott, a rétes és a bejgli tészta közé eső …. VALAMI.
Hozzávalók:
1 élesztő + kevés tej és cukor hozzá
1 teáskanál sütőpor
pici só
2 tojás
35 dkg liszt (ha van rétesliszt otthon, állítom, hogy azzal finomabb – a miénk mezei háziliszt bevonásával készült)
18-20 dkg vaj (nem kell nagyon méregetni, ahogy esik, úgy puffan
4-5 alma
1 kisebb méretű sütőtök
2 evőkanál durvára tört dió (lehet mandula is, de a szomszédnak éppen dió volt a háznál)
1 teáskanál fahéj
2 teáskanál gyömbérpor ( reszelt gyömbérrel még finomabb)
1 csipet szerecsendió (ezt csak hozzá gondoltuk, a miénkbe nem került)
Elkészítés:
A tejet langyosítsuk fel, rakjunk bele egy pici cukrot és dobjuk bele az élesztőt. A vajat (olvasztva tettük bele), a lisztet, 1 tojást, a sütőport és a felfutott élesztőt gyúrjuk össze, majd hagyjuk picit pihenni.
A sütőtököt vágjuk fel, süssük meg ízesítés nélkül. Az almát reszelni kellene, de mi csak apróbb kockákra vágtuk, kevés cukorral megpároltuk. A sült tököt, fahéjat, szerecsendiót és gyömbért keverjük az almás lábosoz (a héját vegyük le, és egy villa segítségével bőven össze lehet törni a lábosban, de nem kell krémmé állnia, elég, ha darabosan összekeverjük az almával).
A tésztát válasszuk ketté (2 hatalmas rúd lesz belőle), nyújtsuk ki és szórjuk meg dióval. A diórétegre halmozzuk az alma – tök kombó felét és tekerjük fel a tésztát.
Dobjuk be a sütőbe, 180 fokon és 40 perc alatt kész!
Isteni az illata, mennyei az íze és az elkészítés tényleg nagyon egyszerű. Ha van gyerekünk otthon, pucoltassuk meg vele az almákat 🙂 és a férjünk tökéletesen felkészült és elég izmos a sütőtök felvágására! 🙂 Tapasztalat, érdemes kipróbálni!
Jó étvágyat!
ViccKocka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: